kis gyerek koromban a szüleim megtanítottak járni, enni, játszani, beszélni, és még sok dologra.
a tanítónénim megtanított írni, olvasni, számolni.
a mesék megtanítottak hinni a tündérekbe.
ti vagytok azok, akik megtanítottak sírni, megtanítottak arra hogy mi a fájdalom, hogy tudjam milyen érzés minden nap olyan emberekkel találkozni, akiket nem szeretek.
de ha nem az lennék aki vagyok, akkor nem írnám le ezeket a szavakat. hiszen én magam vagyok az, aki megtanított élni. megtanultam, hogy pozitívan kell nézni a dolgokat, hiszen csak úgy tanulhatsz.
azt is tudom, hogy az emberek szemétsége mindig megtanít valamire, belém rúgnak, mégis felállok, és ahelyett hogy vissza rúgjak, büszkén elsétálok mellettük. hogy miért nem rúgok én is beléjük? mert ők lassan okoztak nekem fájdalmat, elsőre kicsit rúgtak belém, utána többet, és mégtöbbet. de ha én hirtelen akkorát rúgnék mint ők, akkor annyira fájna nekik, hogy már nem tudnának talpra állni, mert gyengébbek nállam. és ha miattam nem tudnának talpra állni, akkor félnék hogy majd el jön az idő, amikor nem számít az, hogy tudok járni, enni, beszélni, írni, olvasni, mert számomra a tündérek nem léteznek, és így a lelkem sem.
örülj, hogy vannak olyan emberek, akik erősnek csinálnak. örülj hogy van olyan személy, aki meg gyújtja a tüzet, és itt az alkalom hogy felmelegítsd magad vele, így nem fogsz fázni. mert sok ember volt, akinek meggyújtották a tüzet, de megégette magát vele.
mindig gondold át, amit teszel. csak a gondolkodás tud megmenteni a rossztól, mert az érzések NEM.
rúghatsz, de ne akkorát hogy ne tudjon talpra állni.
No comments:
Post a Comment